A banda a Hastings Secondary School-ban alakult meg, 1997-ben. Akkor még négy tagból állt, a következő felállással:

Tom - ének és gitár
Dom - gitár és billentyűk
Tim - basszusgitár és billentyűk
Richard - dob.

1998-ban az együttes Sussexből Londonba költözik.
2000 februárjában adják ki első maxijukat, Call Me What You Like címmel.
Ezt követi 2001 júniusában a Wolf At The Door maxi.
A következő hónapban Dom kiszáll a bandából, főleg a sikertelenségre hivatkozva. Innetől egy új szakasz kezdődik az együttes életében.

2002 decembere: Londonban a 12 Bar Clubban és a Betsey Trotwoodban akusztikus koncertet adnak. Találkoznak Simon Williamsszel a Fierce Pandától, akinek a segítségével 2003 májusában kiadják az Everybody's Changing maxit. Ezt követi 2003 októberében a This Is The Last Time kiadása.
2003 augusztusában szerződést kötnek az Island Records-zal.
2004. február 16-án kiadásra kerül a Somewhere Only We Know, majd május 3-án az Everybody's Changing, "végül" május 10-én Hopes & Fears című, első albumuk.

A 2005-ös Brit Awards zenei díjkiosztó ünnepségen két díjat vehettek át: a Legjobb brit album (Hopes and Fears) és a Legjobb brit felfedezett -díját.
A 2004-es összesített UK album eladási listán # 2 lett a Hopes and Fears, amely 6-szoros platina státuszt ért el 1.800.000 példánnyal! Az albumból világszerte 5 millió darab kelt el!

További jó hír, hogy a tekintélyes brit Q magazin a 2004-es év albumának választotta bemutatkozó lemezüket!
Sőt, legjobb új csapat kategóriában még Grammy-díjra is jelölték a zenekart!

2004-ben négy UK turnét adtak, 2005 októberére már túl voltak öt amerikai turnén, beleértve a U2-val közös Madison Square Gardensbeli koncertet, felléptek Mexikóban, Japánban, Ausztráliában, számos európai városban, köztük a londoni Live 8 show-n is.

A bemutatkozó albumukat népszerűsítő koncertsorozat végén, 2005 októberében stúdióba vonultak, hogy az új lemezen dolgozzanak. Az Under The Iron Sea anyagát a The Magic Shopban (Soho, New York) és a Helioscentric Studiosban (Battle) vették fel.
A végeredmény komorabb hangvételű lemez lett. “Megpróbáltunk szembeszállni a félelmeinkkel, a legsötétebb helyekre eljutni a lelkünkben, megvizsgáltuk az egymáshoz, a világhoz fűződő kapcsolatunkat. Ezt a hangulatot, önvizsgálatot adják vissza a dalszövegek is. Hogy még hűebben vissza tudjuk adni a bennünk munkálkodó érzéseket, szereztünk egy régi elektromos zongorát és pár új szintetizátort is. Az album tele van érzelemmel, olykor indulattal” – fűzik hozzá a fiúk. Külön érdekesség, hogy az Atlantic című számot Irvine Welsh, a Trainspotting és a The Acid House szerzője ihlette.